James Dashner: Az útvesztő

Nagyon megtáltosodtam, ismét sikerült egy könyvmoly párbajos könyvet befalni pillanatok alatt. Nem tehetek róla, de úgy érzem idén sikerült az érdeklődési körömmel nagyon is egybevágó könyveket választani :). Ez a könyv már nagyon régóta érdekelt, de valahogy mindig háttérbe szorult, most viszont, hogy már megjelent a filmváltozat is, előre vettem, mert szeretném megnézni filmen is. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de ha már láttam a filmet, és tudom, hogy mi fog történni egyszerűen nem érdekel a könyv, már nem tudom hozzátársítani azt, ahogy én elképzelném a dolgokat, mert a lelki szemeim előtt a film jelenik meg. Ellenkező esetben viszont, amikor először olvastam aztán láttam, imádom összehasonlítani, hogy mennyire egyezik az én elképzeléseimmel, mennyivel lett jobb- rosszabb, mit tettek bele pluszba, mit hiányoltam stb....


A könyvvel elég nehezen vettem fel a fonalat, pár oldal után, még mindig semmit nem értettem, tele volt számomra ismeretlen szavakkal, de nem csak én voltam így, hanem a főszereplő Thomas is, így vele egyszerre próbáltam azt a bizonyos fonalat keresni. Számomra ez külön élvezet volt, és kifejezetten jó volt, hogy nincs előre minden a számba rágva. Szóval, a történetről, Thomas egy dobozban tér magához, nem emlékszik semmire a múltjából, csak a nevét tudja, nem tudja hol van és hova tart. Majd, hirtelen megérkezik egy Tisztásra, ahol egy csapat tizenéves gyerek veszi körül. Gyorsan be kell illeszkednie, mert hamar kiderül, hogy a fiúk élete nem csak játék is mese, hallottál már a gonoszról a csúf kopasz siratokról? (igen, nagyon pihent vagyok ma reggel :D) Tehát, a fiúk itt élnek a tisztáson, mindenkinek megvan a saját feladata, a tisztáson kívül pedig egy útvesztő található, ahol az említett siratok garázdálkodnak. Ezek valami elképesztően gusztustalan lények (húú nagyon érdekel, hogy ezt a filmben vajon, hogy csinálták meg *-*) akik nehezítik, hogy a fiúk kijussanak az útvesztőből. Thomas valamilyen hatodik érzék nyomására érzi, hogy neki részt kell vennie a kiút keresésében, azaz Futár akar lenni. Majd, mint a villámcsapás egyszerre megváltozik minden, érkezik egy újabb doboz, melyben egy lány van, és ezzel megkezdődik az igazi bonyodalom...

A szereplőkről...
Thomas legjobb barátja, Chuck, lopta be magát legjobban a szívembe, olyan kis szeretetreméltó szerintem. Thomast nagyon sokszor nem sikerült megértenem, de ennek ellenére is szimpatikus volt számomra, de az olvasó akarva akaratlanul együtt él vele, így valószínűleg megkedveli. Az a bizonyos leányzó, Teresa, pedig nem hagyott mély nyomokat bennem, talán majd a második kötetben nagyobb szerephez jut.

Összegezve a könyvet, egy szót tudok mondani: fantasztikus. Meghökkentő, izgalmas, letehetetlen, újszerű, váratlan, és olvasás közben az ember végig agyal, és rengeteg kérdést fogalmaz meg, amikre szépen lassan meg is kapja a választ. Ez egy olyan könyv, ahol nehéz kitalálni, hogy mi is fog történni, nekem személy szerint semmit sem sikerült előre kitalálnom :D

Kedvenc idézetek:

"– Nem kéne valakinek valami buzdítót mondania? – kérdezte Minho.(…)
– Hát hajrá – vágta rá Newt.
Minho bólintott, majd a csoport felé fordult.
– Legyetek óvatosak – mondta tárgyilagosan. – Ne haljatok meg.
Thomas elnevette volna magát, de a félelem ebben megakadályozta.
– Remek. Most már mindenki fel is lelkesült – mondta Newt, majd hátramutatott az Útvesztő irányába. – Ismeritek a tervet."

"– Ha nem félsz – mondta Alby –, akkor nem vagy ember."

"– Miben voltunk jobbak?
– Nem tudom. Elég nehéz kiszedni egy hullából, hogy mit rontott el."

Történet: 5/5
Szereplők: 5/4
Borító: 5/4 

Susan Ee: Angyalok bukása (Angelfall 1.)

Az első könyvem, melyet az 5. könyvmoly párbajra olvastam ki, őrületes sebességgel mindösszesen 1 nap alatt sikerült véghez vinnem :D. Tavaly sajnos bokros teendőim miatt nem sikerült teljesítenem, de idén belehúzok 11-ből 1 máris pipa. Nem volt nehéz haladni a könyvvel, olvastatta magát, meg aztán tanulni sem volt kedvem, így, hogy ne érezzem, hogy valami hasztalan dolgot teszek a tanulás helyett olvastam. A borító szerintem valami elképesztően gyönyörű, nekem nagyon tetszik az aranyozott szárny középen, nincs túl bonyolítva, olyan elegánsan egyszerű. Viszont az az idézet "Éhezők viadala add át a helyed" nem kellett volna rá, de tudom ez a marketing része, valamivel el kell adni a könyvet. A vörös pötty miatt kicsit féltem a könyvtől, de nem kellett csalódnom, sőt eléggé meg is lepett, emlékszem pár vörös pöttyös könyves emlékre, de nagyon nem ilyenek voltak.


In medias res, azaz a dolgok közepébe vágva csöppenünk bele a könyv világába. Amit alapvetően nem szeretek, mert csak kapkodom a fejem, hogy mi van? és próbálom összeszedni a morzsákból, hogy hányadán is állunk, mi is történt, ki kicsoda, hol is vagyunk, mikor játszódik, majd miután mindez sikerült, elkezdem élvezni is a könyvet. Főhősünk Penryn Young nézőpontjából ismerkedünk meg az eseményekkel, a világ összeomlóban, az apokalipszis angyalai elpusztítottak mindent, ami egykor a modern civilizációhoz tartozott. Ma káosz és rettegés van, nappal fosztogató bandák uralkodnak az utcákon, míg éjszaka senki sem merészkedik ki a félelmetes angyalok miatt. Penryn családjával próbál menekülni, kerekesszékes húgával és a félküllős anyukájával, amikor egy angyal párharcba csöppennek. Az egyik angyalt épp megfosztják a szárnyaitól, és kivégezni készülnek, amikor Penryn közbeavatkozik és megmenti, amiért bosszúból a szárnycsapdosós angyalok elrabolják kishúgát. Penryn próbálja megmenteni, de a kísérlete kudarcba fullad, majd gyors észjárásnak köszönhetően kiötli, hogy megmenti a szárnyatlan angyal életét, hogy megtudja hova vihették a kishúgát. Az angyalról, mint kiderül Raffinak hívják, és a szárnyai nélkül is remek harcos, és rendkívül zárkózott személyiség, így az angyalok világáról vajmi keveset tudunk csak meg. (No sebaj, majd talán a második kötetben.) Párosunk szövetséget köt és együtt indulnak meg az angyalok főhadiszállása felé, hogy megmentsék Penryn testvérét és Raffi szárnyai visszakerülhessenek méltó helyeikre.

A szereplőkről...
Penryn, az örökké csacsogó, nagyon gyorsan és hirtelen családfenntartóvá kellett válnia, hogy mozgássérült húgát, és skizofrén anyját el tudja látni. Nagyon sokat agyal a dolgokon, de ugyanakkor néha eléggé felelőtlen, de ez szerintem egy 17 éves lány esetében teljesen normális.
Raffi, hozza a szokásos rosszfiús külső, de belül jófiú karaktert, de valamiért mégsem kezdtem el olvadozni érte, talán még jobban meg kellene ismerni, bennem egyelőre nem hagyott mély nyomokat.
Penryn anyukáját említeném még meg, aki szerintem elég merész húzás volt, de ugyanakkor nagyon érdekes karakter. Egyáltalán nem tűnik épelméjűnek (valószínűleg nem is az), ugyanakkor mindig párosunk előtt jár és ott van, ahol szükség van rá.

A könyvet gyenge lelkületűeknek egyáltalán nem ajánlom, vannak benne, főleg a végén eléggé brutális jelenetek, én is csak kapkodtam a fejem, holott szokva vagyok ehhez, továbbá a szerelmes szálat kedvelőknek sem ez lesz a kedvenc könyve, nagyon minimális érzelmi szálak találhatóak csak benne. De ha mindez nem zavar, és szereted a fantasykat, a borzongást, a rettegést és az izgalmakat, bátran kezdj bele, nem fogsz csalódni.

Kedvenc idézeteim:

"– Várj, mindjárt megmutatom, hogy kell használni. Add a lábad!
– Az angyalok világában ez meglehetősen bizalmas, intim kérésnek számít. Általában túl vagyunk egy vacsorán, némi borozgatáson és kellemes csevegésen, mire hajlandó vagyok odanyújtani a lábamat."

"  – Elárulom Neked, én ilyen tökéletes vagyok már az idők kezdete óta. – Olyan közel áll hozzám, hogy a lehelete a fülemet simogatja.
     – Ó, kérlek! Akkora az arcod, hogy alig férsz el az erdőben. Mindjárt beszorul a fejed két fa közé, és nekem kell majd megmentenem téged."

Történet: 5/4
Szereplők: 5/4
Borító: 5/5