E. Lockhart: A hazudósok

"ISTEN HOZOTT A GYÖNYÖRŰ SINCLAIR CSALÁDBAN.
Egyikünk sem bűnöző.
Egyikünk sem függő.
Egyikünk sem vall kudarcot."

A fantasztikusan szép borító és az érdeklődést felkeltő könyvleírás késztetett már jó ideje arra, hogy ezt a könyvet elolvassam. A John Green ajánlás a borítón tovább erősítette bennem az olvasási kedvet.
Adva van egy magánsziget, és pár hiper gazdag gyerkőc akik minden nyarat ezen a bizonyos szigeten töltenek. Azonban a gazdagok élete sem olyan egyszerű, mint amennyire annak tűnik, hiszen gyarló az ember és mindig többet és többet szeretne, akár a saját családján való átgázolás által is.

"A családban az öregek – anyu, a nagynénik, Papa – életcélja a szép tárgyak felhalmozása. Az nyer, akinek a legtöbb cucca van, amikor meghal.
    De mit nyer? Ezt szeretném tudni."

Igazából egy fő mondanivalója van a könyvnek, ami a legvégén nyer csak értelmet, addig kész összevisszaságnak tűnik a regény és lényegében nem történik semmi, még azt sem mondhatnám, hogy olyan hű de nagyon megismernénk a négy főszereplőt. Belőlem senki még csak halvány szimpátiát sem váltott ki, bár ellenszenvet sem, a szereplőkkel inkább közömbös voltam. Az olvasásban csakis az motivált, hogy végre valami értelmet nyerjen a történet, ezért faltam az oldalakat. A csattanó egyik része hamar leesett, a másik viszont ütött rendesen.

Borító: Gyönyörű tengerpart, a felhők és ahogy a kék színek keverednek és dominálnak, tényleg nagyon bejön :D

Kedvenc karakter: Nem volt...

Összegzés: 5/3 Számomra ez egy elmegy könyv, egyszer olvasható.

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, de végül mindig közbe jött valami más és háttérbe szorult szegényke, egészen eddig.

"Már éppen belenyugodtam, hogy teljesen hétköznapi életem lesz, amikor nem mindennapi dolgok kezdtek történni velem. Ezek közül az első iszonyú megrázkódtatásként ért, és mint minden, ami örökre megváltoztatja az embert, kétfelé hasította az életemet: Előtte és Utána."

Jacob Portman a mesék világában nőtt fel. Ezek a mesék a nagyapjától származtak, aki mindig egy sziget különleges képességekkel megáldott gyermekeiről mesélt unokájának. Jacob imádta ezeket a történeteket, azonban már kinőtt a gyerekkorból és nem hisz a természetfeletti dolgokban. Egészen addig amíg nagyapját egy szörny a szeme láttára halálosan megsebesíti. Jacob tudja, hogy mit látott, azonban nem akar hinni a szemének, álmatlanság és kétség gyötri, hiszen senki nem hisz neki. Nagyapja utolsó szavai járnak a fejében, ezért ellátogat a mesékből már jól ismert rejtélyes szigetre, és abban bízik, hogy válaszokat nyer. 

Fantasztikusan felépített történet, szépen fokozatosan haladunk, úgy, hogy az olvasó nem könnyen találja ki, hogy most mi is fog történni. Imádtam, hogy voltak fényképes illusztrációk, sokkal színesebbé tették a történetet, mondhatni valószerűbbé, ugyanis a fényképek nem photoshop szüleményei :). (Bár be kell vallanom, azért volt pár ami nagyon nem illett oda, de efölött szemet hunyok). Amit szeretnék mindenképpen kiemelni, hogy EGYEDI volt, ami mostanság nagyon kevés kezembe akadt könyvről mondható el, mert sokszor van olyan érzésem, hogy igen már olvastam ilyesmit, igen ebben sincs semmi új. Na, itt ilyen nem volt. 

Borító: Tetszik ez a régi fényképes megoldás.

Cím: Számomra furcsa, hogy ugyanaz a sorozat és a könyv címe is.

Kedvenc karakter: Millard, a láthatalan fiú

"– Valakinek muszáj hőssé válnia – felelte Millard, és lesétált a hajóroncsról. 
– Híres utolsó szavak – suttogtam. "

Ajánlom: Mindenkinek, aki szereti a természetfeletti történeteket, és valami újra vágyik.

Összegzés: 5/5 Természetesen maximális, és már neki is láttam a második kötetnek :).

Rachel Vincent: Lélektolvajok

" – A lelkek légypapírja vagyok. Ez… bizarr."

Bevallom ezt a könyvet csak a borító miatt olvastam el, egyszerűen annyira gyönyörű, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Hófehér csaj, vörös ajkak, sejtelmes füstfelhő. Még az sem rettentett el, hogy az van ráírva: "Alkonyat rajongók szeretni fogják", sejtetve, hogy hasonló stílusú könyv.

Kaylee Cavanaughnak van egy nem túl kellemes különleges képessége, megérzi ha valaki meghal a közelében. Amikor pedig ez bekövetkezik nem tudja figyelmeztetni, semmit sem tud tenni, csak sikítani. Mostanában gyakoriak a rejtélyes halálesetek, egészséges kamaszok látszólag minden ok nélkül egyik pillanatról a másikra holtan esnek össze. Ezen rejtély felderítésében segít neki újdonsült barátja Nash a suli szépfiúja, aki felfigyel Kaylee rejtélyes adottságára.

Borító: mint feljebb ecseteltem, szerintem hűűű *-*

Cím: Hmm, érdekes, de szerintem teljesen jó.

Ajánlom: Azoknak akik szeretik a természetfeletti lényeket, és már unják a vámpíros sztorikat.

Összegzés: 5/3,5
Nem volt annyira, nagy durranás, de olvastatta magát a könyv, így utólag nem bántam meg, valószínűleg folytatni fogom a sorozatot.

"– (…) A gyász felemészti az embert. A közeli haláltól megszállottá válnak. Éppen elég rossz, amikor valaki azt tudja, hogy gyógyíthatatlan rákban haldoklik, vagy ilyesmi. De pontosan tudni a pillanatot? Ismerni a pontos dátumot és az időpontot, amely az ember agyába van vésve, és egyre közelebb kerül, miközben az élete elszalad? Ettől bárki megőrülne."

Rejtő Jenő: A szőke ciklon

Az első Rejtő Jenő könyvem volt, de egészen biztosan nem az utolsó :). Könnyed, szórakoztató, egy fárasztó nap után felüdülés volt olvasni.

"– […] Egy fillért sem adok. Vagy ideadja az írást, vagy egyszerűen fejbe ütöm. Választhat. Fej vagy írás."

Jim Hogan egy nagy gazember, azonban életében volt egy jó cselekedete, amiért a herceg egy gyémánttal ajándékozza meg. Kiélvezni azonban már nincs ideje a becsülettel szerzett vagyont, mert a rendőrség az ajtóban kopogtat, hogy elfogják. A kincset még gyorsan elrejti, majd megkezdi életfogytiglan büntetését a börtönben. Telnek az évek és Jim érzi, hogy közeleg a halál, ezért felfedi a gyémánt titkát az egyetlen rendszeres látogatója, volt iskolatársának lánya előtt. Evelynen kívül azonban többen is tudomást szereznek a gyémánt létezéséről, és megindul a hajsza a mesés kincsért.

Főbb szereplők:
Evelyn Weston: Tűzről pattant lányka, nem hiába szőke ciklon. Határozott, céltudatos, okos leányzó. Kincskeresése során az útja folyamatosan keresztezi egy lord útját, aki ezáltal akaratán kívül belekeveredik a gyémánt biszniszbe. Kettejüknek rengeteg humoros találkozása és párbeszéde színesíti a történetet.

Henry Bannister: A gentlemen. A kissé esetlen híres és méltán elismert lord, akit magával ragad a szőke ciklon.

Eddy Rancing: Evelynért rajongó szomszéd, akinek "különálló" kalandjait és cselekményszálát kifejezetten élveztem, mindig alig vártam, hogy az ő fejezetei jöjjenek, még ha csak mellékszál is.

Kedvenc karakter: Eddy Rancing


Borító: Több borítóval is megjelent, nekem a fent látható változat van meg, ami annyira nem tetszik. Azóta jöttek ki modernebbek is, nekem talán ez tetszik a legjobban.

Cím: Szerintem tökéletes, találóbb nem is lehetne. A szőke ciklon magával sodor :)

Ajánlom: Mindenkinek, aki egy kis nevetésre vágyik.

Összegzés: 5/4 Nagyon tetszett, de volt egy minimális hiányérzetem, ezért csak 4 pont. Alapvetően a váltott szemszögű könyveket nem igazán szeretem, de lehet ennek a könyvnek a hatására most ez megváltozik, mert itt viszont kifejezetten élveztem, hogy "mindig más vagyok".

"– Az életünk olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan."

Karen Chance: Megérint a sötétség

Azt hiszem kicsit sokan vártam azzal, hogy írjak róla, erősen össze kell szednem az emlékeim :D. A könyv már egy ideje ott csücsült a polcomon, és további 2 része is mellette foglal helyet, szóval ideje volt már sort keríteni a kezdő kötetre. Hallottam róla hideget, meleget, ezért egy kicsit kétkedve álltam neki.
A regény tele van természetfeletti lényekkel, csak kapkodtam a fejem, ahogy egy-egy újabb bukkant elő, túl hirtelen, túl sok információ zúdul az olvasóra, talán egy újraolvasás után tisztulna bennem a kép, de így elsőre sok(k) volt. Bár, lehet, hogy én vagyok lassú, szóval ha te szereted a pörgést, és a természetfeletti lényeket, akkor ez a te könyved lesz.

Cassandra Palmernek különböző látomásai vannak, ezért nagyon értékes személyiség. Éppen szökésben van Tony elől, aki nem mellesleg egy vámpír és a képességeiből szeretne üzleti hasznot húzni. Cassie beilleszkedve az emberek közé próbál elrejtőzni, azonban Tony csatlósai rátalálnak, megkezdődik a menekülés és innen indul a lavina...

Mivel ez a sorozat első része sok-sok lexikonos leírást kapunk, hogy mi micsoda illetve ki kicsoda, sokszor még maguk a szereplők sem tudnak egy-egy új lényről, és rácsodálkoznak, hogy jéé hát ilyenek is vannak és nem csak a tündérmesékben, számomra ez elég mókás volt :D.

Borító: Nekem tetszik, olyan sejtelmes beütése van. Bár, én Cassandrát nem egészen ilyennek képzelném.

Összegzés: 5/3 Számomra elég közepes volt, egyelőre a második részhez nem kaptam kedvet, pedig azt olvastam részről részre jobb lesz.

Justin Cronin: A szabadulás

"Mielőtt a Sehonnan Jött Lány lett belőle, aki csak úgy besétált, az első és utolsó és egyetlen, aki ezer évig élt, mindössze egy Amy nevű iowai kislány volt, Amy Harper Bellafonte."

Többször is szemeztem már ezzel a regénnyel a könyvtárban. Minden alkalommal megrettentem a lapok számától, és azzal a lendülettel tovább is mentem, hiszen nekem erre nincs időm, felesleges is elkezdeni. Volt ennek a kislánynak a nézésében valami rejtélyes, hogy mindig vonzotta a tekintetem, vagy lehet csupán a véletlen műve, mindenesetre szerintem ez a borító zseniálisra sikeredett. Én legalábbis pont így képzelem el Amyt, a főszereplőt.
És akkor jöjjön a történet dióhéjban, tudósok kísérleteket folytatnak egy eldugott katonai bázison, hogy megállítsák a különböző halálos betegségek kialakulását. A kísérleti alanyok halálra ítélt fegyencek, akik a nagy áttörés lehetnének, de a szérum nem megfelelően működik, így fénylő, vámpírszerű lényekké mutálódnak. A hiba okát a felnőttek már elsorvadt csecsemőmirigyében látják, ezért bevonnak egy elhagyott kislányt is, és a tökéletesített anyaggal beoltva, úgy tűnik működik. Azonban, nincs sok idejük örömködni, mert a vámpírszerű lények kiszabadulnak, elhozva az apokalipszist a világra. Nos, röviden azt hiszem ennyi lenne, nem szeretném nagyon elspoilerezni a történetet.

Nagyon tetszett, hogy nem in medias res bele csaptunk a lecsóba, hanem szépen fokozatosan következett be a katasztrófa, így megismerve minden előzményt, ami ide vezetett. Többnyire nagyon logikusan felépítve a különböző fejezetek egymásra épülése.A rengeteg különböző szemszög is bejött nekem, pedig alapvetően nem szeretem ezt. Ajánlom mindenkinek, aki kedveli a világvégés sztorikat, az oldalak száma pedig senkit se riasszon meg, olvastatja magát. :)

"Megértette, hogy a gyász olyan hely, ahová az ember egyedül megy. Olyan, mint egy ajtók nélküli szoba, és az, ami ott történik, meg mindaz a harag és fájdalom, amit az ember érez, arra való, hogy ott is maradjon, senki másnak semmi köze hozzá."

Történet: 5/4
Borító: 5/5

Ann Aguirre: Menedék

Annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de sajnos nem ment, pedig úgy álltam neki, hogy ez lesz az én új kedvenc könyvem, minden, amit tudtam róla teljesen pozitív hatással volt rám. Világvége, furcsa zombiszerű lények, ráadásul női főszereplő ez egészen biztosan fantasztikus lesz, gondoltam én...

"A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Köszöntünk az apokalipszisben!"

Azt éreztem végig, hogy tulajdonképpen semmi sem történik, pörögnek az események, de csak ölik a korcsokat. Oké, tudom, hogy első kötet és van még kettő másik, de semmi sem ösztönöz arra, hogy tovább olvassam. A szereplők sem nőttek különösebben a szívemhez, nagyon próbálok valamit írni róla, de nem megy... Nem most olvastam, de közvetlen utána sem volt kedvem írni róla, most meg már az emlékek is olyan távolinak tűnnek.
Ráadásul a borító sem nyerte el igazán a tetszésem, hasonlóan semmitmondó, mint a történet.

Történet: 5/2
Szereplők: 5/2
Borító: 5/2