Rachel Vincent: Lélektolvajok

" – A lelkek légypapírja vagyok. Ez… bizarr."

Bevallom ezt a könyvet csak a borító miatt olvastam el, egyszerűen annyira gyönyörű, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Hófehér csaj, vörös ajkak, sejtelmes füstfelhő. Még az sem rettentett el, hogy az van ráírva: "Alkonyat rajongók szeretni fogják", sejtetve, hogy hasonló stílusú könyv.

Kaylee Cavanaughnak van egy nem túl kellemes különleges képessége, megérzi ha valaki meghal a közelében. Amikor pedig ez bekövetkezik nem tudja figyelmeztetni, semmit sem tud tenni, csak sikítani. Mostanában gyakoriak a rejtélyes halálesetek, egészséges kamaszok látszólag minden ok nélkül egyik pillanatról a másikra holtan esnek össze. Ezen rejtély felderítésében segít neki újdonsült barátja Nash a suli szépfiúja, aki felfigyel Kaylee rejtélyes adottságára.

Borító: mint feljebb ecseteltem, szerintem hűűű *-*

Cím: Hmm, érdekes, de szerintem teljesen jó.

Ajánlom: Azoknak akik szeretik a természetfeletti lényeket, és már unják a vámpíros sztorikat.

Összegzés: 5/3,5
Nem volt annyira, nagy durranás, de olvastatta magát a könyv, így utólag nem bántam meg, valószínűleg folytatni fogom a sorozatot.

"– (…) A gyász felemészti az embert. A közeli haláltól megszállottá válnak. Éppen elég rossz, amikor valaki azt tudja, hogy gyógyíthatatlan rákban haldoklik, vagy ilyesmi. De pontosan tudni a pillanatot? Ismerni a pontos dátumot és az időpontot, amely az ember agyába van vésve, és egyre közelebb kerül, miközben az élete elszalad? Ettől bárki megőrülne."

Rejtő Jenő: A szőke ciklon

Az első Rejtő Jenő könyvem volt, de egészen biztosan nem az utolsó :). Könnyed, szórakoztató, egy fárasztó nap után felüdülés volt olvasni.

"– […] Egy fillért sem adok. Vagy ideadja az írást, vagy egyszerűen fejbe ütöm. Választhat. Fej vagy írás."

Jim Hogan egy nagy gazember, azonban életében volt egy jó cselekedete, amiért a herceg egy gyémánttal ajándékozza meg. Kiélvezni azonban már nincs ideje a becsülettel szerzett vagyont, mert a rendőrség az ajtóban kopogtat, hogy elfogják. A kincset még gyorsan elrejti, majd megkezdi életfogytiglan büntetését a börtönben. Telnek az évek és Jim érzi, hogy közeleg a halál, ezért felfedi a gyémánt titkát az egyetlen rendszeres látogatója, volt iskolatársának lánya előtt. Evelynen kívül azonban többen is tudomást szereznek a gyémánt létezéséről, és megindul a hajsza a mesés kincsért.

Főbb szereplők:
Evelyn Weston: Tűzről pattant lányka, nem hiába szőke ciklon. Határozott, céltudatos, okos leányzó. Kincskeresése során az útja folyamatosan keresztezi egy lord útját, aki ezáltal akaratán kívül belekeveredik a gyémánt biszniszbe. Kettejüknek rengeteg humoros találkozása és párbeszéde színesíti a történetet.

Henry Bannister: A gentlemen. A kissé esetlen híres és méltán elismert lord, akit magával ragad a szőke ciklon.

Eddy Rancing: Evelynért rajongó szomszéd, akinek "különálló" kalandjait és cselekményszálát kifejezetten élveztem, mindig alig vártam, hogy az ő fejezetei jöjjenek, még ha csak mellékszál is.

Kedvenc karakter: Eddy Rancing


Borító: Több borítóval is megjelent, nekem a fent látható változat van meg, ami annyira nem tetszik. Azóta jöttek ki modernebbek is, nekem talán ez tetszik a legjobban.

Cím: Szerintem tökéletes, találóbb nem is lehetne. A szőke ciklon magával sodor :)

Ajánlom: Mindenkinek, aki egy kis nevetésre vágyik.

Összegzés: 5/4 Nagyon tetszett, de volt egy minimális hiányérzetem, ezért csak 4 pont. Alapvetően a váltott szemszögű könyveket nem igazán szeretem, de lehet ennek a könyvnek a hatására most ez megváltozik, mert itt viszont kifejezetten élveztem, hogy "mindig más vagyok".

"– Az életünk olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan."

Karen Chance: Megérint a sötétség

Azt hiszem kicsit sokan vártam azzal, hogy írjak róla, erősen össze kell szednem az emlékeim :D. A könyv már egy ideje ott csücsült a polcomon, és további 2 része is mellette foglal helyet, szóval ideje volt már sort keríteni a kezdő kötetre. Hallottam róla hideget, meleget, ezért egy kicsit kétkedve álltam neki.
A regény tele van természetfeletti lényekkel, csak kapkodtam a fejem, ahogy egy-egy újabb bukkant elő, túl hirtelen, túl sok információ zúdul az olvasóra, talán egy újraolvasás után tisztulna bennem a kép, de így elsőre sok(k) volt. Bár, lehet, hogy én vagyok lassú, szóval ha te szereted a pörgést, és a természetfeletti lényeket, akkor ez a te könyved lesz.

Cassandra Palmernek különböző látomásai vannak, ezért nagyon értékes személyiség. Éppen szökésben van Tony elől, aki nem mellesleg egy vámpír és a képességeiből szeretne üzleti hasznot húzni. Cassie beilleszkedve az emberek közé próbál elrejtőzni, azonban Tony csatlósai rátalálnak, megkezdődik a menekülés és innen indul a lavina...

Mivel ez a sorozat első része sok-sok lexikonos leírást kapunk, hogy mi micsoda illetve ki kicsoda, sokszor még maguk a szereplők sem tudnak egy-egy új lényről, és rácsodálkoznak, hogy jéé hát ilyenek is vannak és nem csak a tündérmesékben, számomra ez elég mókás volt :D.

Borító: Nekem tetszik, olyan sejtelmes beütése van. Bár, én Cassandrát nem egészen ilyennek képzelném.

Összegzés: 5/3 Számomra elég közepes volt, egyelőre a második részhez nem kaptam kedvet, pedig azt olvastam részről részre jobb lesz.

Justin Cronin: A szabadulás

"Mielőtt a Sehonnan Jött Lány lett belőle, aki csak úgy besétált, az első és utolsó és egyetlen, aki ezer évig élt, mindössze egy Amy nevű iowai kislány volt, Amy Harper Bellafonte."

Többször is szemeztem már ezzel a regénnyel a könyvtárban. Minden alkalommal megrettentem a lapok számától, és azzal a lendülettel tovább is mentem, hiszen nekem erre nincs időm, felesleges is elkezdeni. Volt ennek a kislánynak a nézésében valami rejtélyes, hogy mindig vonzotta a tekintetem, vagy lehet csupán a véletlen műve, mindenesetre szerintem ez a borító zseniálisra sikeredett. Én legalábbis pont így képzelem el Amyt, a főszereplőt.
És akkor jöjjön a történet dióhéjban, tudósok kísérleteket folytatnak egy eldugott katonai bázison, hogy megállítsák a különböző halálos betegségek kialakulását. A kísérleti alanyok halálra ítélt fegyencek, akik a nagy áttörés lehetnének, de a szérum nem megfelelően működik, így fénylő, vámpírszerű lényekké mutálódnak. A hiba okát a felnőttek már elsorvadt csecsemőmirigyében látják, ezért bevonnak egy elhagyott kislányt is, és a tökéletesített anyaggal beoltva, úgy tűnik működik. Azonban, nincs sok idejük örömködni, mert a vámpírszerű lények kiszabadulnak, elhozva az apokalipszist a világra. Nos, röviden azt hiszem ennyi lenne, nem szeretném nagyon elspoilerezni a történetet.

Nagyon tetszett, hogy nem in medias res bele csaptunk a lecsóba, hanem szépen fokozatosan következett be a katasztrófa, így megismerve minden előzményt, ami ide vezetett. Többnyire nagyon logikusan felépítve a különböző fejezetek egymásra épülése.A rengeteg különböző szemszög is bejött nekem, pedig alapvetően nem szeretem ezt. Ajánlom mindenkinek, aki kedveli a világvégés sztorikat, az oldalak száma pedig senkit se riasszon meg, olvastatja magát. :)

"Megértette, hogy a gyász olyan hely, ahová az ember egyedül megy. Olyan, mint egy ajtók nélküli szoba, és az, ami ott történik, meg mindaz a harag és fájdalom, amit az ember érez, arra való, hogy ott is maradjon, senki másnak semmi köze hozzá."

Történet: 5/4
Borító: 5/5

Ann Aguirre: Menedék

Annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de sajnos nem ment, pedig úgy álltam neki, hogy ez lesz az én új kedvenc könyvem, minden, amit tudtam róla teljesen pozitív hatással volt rám. Világvége, furcsa zombiszerű lények, ráadásul női főszereplő ez egészen biztosan fantasztikus lesz, gondoltam én...

"A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Köszöntünk az apokalipszisben!"

Azt éreztem végig, hogy tulajdonképpen semmi sem történik, pörögnek az események, de csak ölik a korcsokat. Oké, tudom, hogy első kötet és van még kettő másik, de semmi sem ösztönöz arra, hogy tovább olvassam. A szereplők sem nőttek különösebben a szívemhez, nagyon próbálok valamit írni róla, de nem megy... Nem most olvastam, de közvetlen utána sem volt kedvem írni róla, most meg már az emlékek is olyan távolinak tűnnek.
Ráadásul a borító sem nyerte el igazán a tetszésem, hasonlóan semmitmondó, mint a történet.

Történet: 5/2
Szereplők: 5/2
Borító: 5/2

Az első és az utolsó könyvtag

Elérkezett az újesztendő, igen, tudom, már két hete, csak a vizsgaidőszak miatt bennem ez egy kicsit lassabban tudatosult :D. Az év első bejegyzése egy könyvtag lesz, melyre az egyik legjobb barátnőm, WildWorld hívott meg. Szóval, most megpróbálok ennek a meghívásnak eleget tenni, de ahogy nézegettem a kérdéseket, lehet, hogy párnál lesz némi problémám :D.

1. Miről szólt az első blogbejegyzésed? Miről az utolsó?

Az első blogbejegyzésem (bevallom most puskázom, mert sejtelmem sincs) nos, igen, az első egy rövid prológus, hogy tulajdonképpen miért is jött létre a blog, nagyjából miről lehet itt olvasni, meg egy kis ömlengés arról, hogy ezentúl pozitív leszek. Az igazság azonban az, hogy a blog csupán azért jött létre, hogy ide írhassam a könyvmolypárbajra olvasott könyvek olvasónaplóit.
Az utolsó bejegyzés egy könyvmolypárbajos könyv értékelése, ami sajnos nem nyerte el a tetszésem.

2. Ki volt az első blogger, akitől olvastál? Ki az utolsó?

Legelőször WildWorld blogját olvastam, még valamikor 2011-ben, és legutoljára is az övét, illetve jelenleg is az övét olvasom, ezt a tages bejegyzését, amit most készítek. Kedves WildWorld, látod milyen központi szereped van nálam? :)

3. Melyik volt az első könyv, aminek a megvásárlására emlékszel? Melyik az utolsó?

Ez egy nagyon jó kérdés, elnézve a könyves polcom biztosan valamilyen gyerekeknek szóló tudományos könyv volt, hogy pontosan melyik, arra sajnos nem emlékszem. A legutolsó könyv, amit én vásároltam, és nem úgy kaptam valakitől, az George R. R. Martin bácsitól a Trónok harca, mivel imádtam a filmsorozatot gondoltam megpróbálkozom a könyvvel is, viszont azóta sem sikerült kiolvasni, tudom, hogy mi történik és egyszerűen így nem olyan érdekes, és nem nagyon haladok vele.

 4. Melyik volt az első könyv, amit teljesen egyedül olvastál el? Melyik könyvet olvastad utoljára?

Az első könyv amit teljesen egyedül olvastam el, az A két Lotti, általános iskola második osztályában volt kötelező olvasmány, azon kevesek egyike, amit imádtam. Az utolsó befejezett könyvem, az Ann Aguirre Menedék című könyve, amihez nagyon nagy reményeket fűztem, de sajnos nem tudta teljesíteni. Jelenleg Csernus doktorbácsitól olvasom A nőt.

5. Melyik volt az első disztópia, amit olvastál? Melyik az utolsó?

Az első disztópia, amit olvastam az Éhezők Viadala volt szerintem, amit azóta is imádok, és már párszor újra is olvastam, a filmről  pedig ne is beszéljünk, hogy hányszor láttam. Az utolsó az előbb említett Ann Aguirre könyv.

6. Mi volt az első paranormál romantikus, amit olvastál? Mi az utolsó?

A legelső paranormál romantikus, amit olvastam a Cat és Bones sorozat első része, azaz Jeaniene Frost Félúton a sírhoz, olyan 16 éves lehettem és letenni sem tudtam a könyvet. A legutolsó, nos ez megint kemény dió, mert sok paranormál könyvet olvasok és valamilyen szinten a szerelem az összesben megjelenik, talán amiben már egészen konkrétan, az Kiera Cass Az igazi.

7. Melyik volt az első könyv, amin sírtál? Melyik az utolsó?

Az első sírós könyvem viszonylag hamar eljött, annyira tisztán emlékszem rá, mintha ma kellett volna olvasnom, ez a könyv nem más, mint Móra Ferenc Kincskereső kisködmön. Utáltam, de el kellett olvasni, mert kötelező volt és a szüleim hajtottak, konkrétan szinte végig bőgtem az egész könyvet. Meg volt szabva, hogy x oldalt el kell olvasnom naponta, és annyira nem szerettem, hogy mindig úgy vonultam a szobámba, hogy kiabáltam anyuéknak, hogy megyek a kincskereső szar kisködmönt olvasni. Azóta sem olvastam újra, hogy vajon huszonéves fejjel másként látnám-e, valószínűleg nem is fogom, bennem nagyon mély nyomokat hagyott, és egészen biztos, hogy nem 10-11 éves gyerekeknek való. Az utolsó, amin nagyon sírtam, az John Green nagy sikerű könyve, a Csillagainkban a hiba, engem ez az egész téma rettenetesen megvisel, nem szabad ilyen könyveket olvasnom.

8. Melyik volt az első sorozat, amit befejeztél? Melyik az utolsó?

Az első befejezett sorozatom Meg Cabot Neveletlen hercegnője naplója, egy egész polcot
elfoglalnak, mert természetesen minden kiegészítő kötetet is megvetettem. Az utolsó amit befejeztem az Kiera Cass Párválasztó sorozata.

9. Melyik volt az első könyv, amit nem tudtál befejezni? Melyik az utolsó?

Eléggé makacs vagyok, és nem szoktam félbehagyni könyveket, illetve olyannak neki sem állok, amiről úgy látom, hogy valószínűleg nem fog tetszeni, most konkrétan egyetlen egyre emlékszem, amelyet félbe hagytam, az pedig George Orwell 1984 című könyve.

Köszönöm szépen a jelölést, élveztem a visszaemlékezést és a bejegyzés írását! :)

Emma Chase: Behálózva

Ismét egy könyvmolypárbajos könyvvel jelentkezem, és most először érzem azt, hogy nem jól választottam, ez nem az én könyvem volt. Nyögvenyelősen haladtam vele, és nem csak a vizsgaidőszak miatt, egyszerűen nem kötötte le a figyelmem, annyira kiszámíthatónak éreztem az egészet. Semmi extrát nem kaptunk, van egy tipikus szépfiúnk Drew, aki természetesen mocskosul gazdag, piszkosul jóképű, és méhecske módjára virágról, virágra repdes, egészen addig, amíg meg nem látja álmai nőjét. Kate, az egyszerű családból származó, természetesen szuper szexi, eszes és törtető lányka valahonnan a világ végéről (sajnos nem bírtam megjegyezni honnan) csöppen a nagyvárosba, és kerül ugyanahhoz a céghez, ahol Drew dolgozik.
No, de megpróbálok pár jó szót is szólni eme alkotásról. Szóval, ízlések és pofonok, de nekem a borítója nagyon nagyon telitalálat lett, de mint tudjuk nem szabad ez alapján megítélni egy könyvet :D.
Továbbá tetszett, hogy végre férfi szemszögből olvashattunk egy ilyen történetet, amikor éppen nem ment az idegeimre, akkor jókat nevettem, mert tény, hogy vicces.

"– Bűnösök vagyunk mindannyian, fiam. Csak van, aki jobban élvezi, mint mások."

"– Aha. Királylány akarok lenni. Feleségül vesz egy királyfi, és palotában fogunk lakni.
Beszélnem kell a nővéremmel. A Disney-filmek veszélyesek. Ha kíváncsiak a véleményemre, elmondom, hogy szerintem rohasztó, butító agymosást végeznek.
– Vagy mondjuk, beszállhatnál az ingatlanbizniszbe – mondom. -Akkor megveheted magadnak a palotát, és nem lesz szükséged semmiféle királyfira."

Az utóbbi idézetben Drew nővérének a kislánya, Mackenzie szerepel, aki az abszolút kedvencem lett. :) A legjobbakat, azokon a részeken nevettem, ahol ő szerepelt, egyszerűen annyira tünemény, és olyan édes megszólalásai vannak, sokszor már csak gyorsan gyorsan haladni akartam, hogy olyan részhez érjek, ahol ő szerepel.

"Nem hiszem, hogy Matthew bácsi el tudna menni veled, Mama. Nem ér rá, mert papucs alatt nyög. Papa, miért kell a papucs alatt nyögni?"

Azt hiszem, ez most ilyen rövid értékelés lesz, egyszerűen nem váltott ki belőlem ez a könyv túl sok mindent, végig az járt a fejemben, hogy legyek már túl rajta.

Történet: 5/2
Szereplők: 5/3 
Borító: 5/5